Sajó Sándor: A kétségbeesés dialektikája: „Je est un autre.”[1]

A kétségbeesés tapasztalatában megtörik az én és a másik viszonya. Nem lehet sem innen, sem onnan, sem az éntől, sem a másiktól elindulni: nincs egyirányú út, melyet végig lehetne járni. Ami azt jelenti, hogy nincs linearitás, diszkurzivitás, hierarchizálás, végső megalapozás, elemekre bontás. Ám tiszta keletkezés, tökéletes körkörösség sincs, hanem a tapasztalat egésze megbillen vagy megbicsaklik: megtört totalitás ez. Nem tudok úgy önmagam lenni, hogy ne lennék valaki más is, és nem tudok úgy nem önmagam lenni, hogy ne lennék egyben önmagam is. Az önmagamhoz való viszonyban nem csupán egy másikhoz viszonyulok, hanem egy másik vagyok – ahogyan a Rimbaud-idézet mutatja. A mondat nem konzisztens, ám ennek ellenére – pontosabban: éppen ezért – ez a mondat az, ami világosan láthatóvá teszi a helyzetet. Continue reading “Sajó Sándor: A kétségbeesés dialektikája: „Je est un autre.”[1]”

Ungvári Zrínyi Ildikó: Bevezetés a színházantropológiába – Színháztudományi tankönyv

A színészi test diskurzusai

Hogyan használja a testét a színész? Milyen testmodellel rendelkezik? Hogyan írható le a színészi test, és miben különbözik a köznapi emberi testtől? A színészi test többféle diskurzusba (a test diskurzív gyakorlatáról való beszédmódba) illeszkedik bele, és ezekre sajátos modellek jellemzők. Ezeket a diskurzusokat és modelleket próbáljuk megvizsgálni a továbbiakban, valamint azt, hogy milyen technikákkal működtethetők. Continue reading “Ungvári Zrínyi Ildikó: Bevezetés a színházantropológiába – Színháztudományi tankönyv”

Czirák Ádám: Bevezető gondolatok a kortárs táncművészet diskurzusairól

Lassú tempóban négy táncos érkezik a bécsi Tanzquartier akusztikus vákuum uralta terébe, amelyben egy szó sem hangzik el. A tribünön ülő nézők csupán néhány fekete, némaságukkal a tér ürességét és elhagyatottságát hangsúlyozó hangfalat látnak. A táncosok az előadás alatt egyszer sem érintik meg egymást, gesztusaik és lépéseik sora egy másodpercre sem kerül szinkronba, sőt azt az érzést keltik, mintha egyikük sem szerzett volna tudomást a másikról bejövetele óta. Vagy átlósan haladnak a színpad két fala között, vagy frontálisan a közönség irányába mozognak, ahol legtöbbször a nézőknek hátat fordítva megállnak, hosszú percekig időznek, hogy aztán újra és újra nekiinduljanak, megtorpanjanak, a távolba meredjenek vagy karjaikat a tér üresen tátongó szögletei felé nyújtsák. Continue reading “Czirák Ádám: Bevezető gondolatok a kortárs táncművészet diskurzusairól”